A József Attila Általános Iskola diákjai idén is csatlakoztak a Szemem Fénye Alapítvány Öltözz pirosba! akciójához. Az osztályok saját perselyt készítettek, amelybe az adományokat gyűjtötték. Az aulában készült fotón jól látható, hogy mindenki kifejezte együttérzését azzal, hogy pirosba öltözött. A perselyek kibontása után 75480 Ft-ot nyújtunk át örömmel az Alapítványnak.
Hírek
Remekül sikerült Újdombóvári Őszi Fesztivál
Az Újdombóvári József Attila Általános Iskolában és környékén megrendezett 24. Újdombóvári Őszi Fesztivál programjainak örülhetett a nagy létszámú érdeklődő közönség.
Október 2-án délután kiállítással indult a program. Bükösdi Gábor festményei és Rápolti Enikő képei vonzották ide a nézőket.
Október 3-án a Dombóvári Zenész Egyesület jóvoltából zenés ébresztővel indult a nap.
Az udvaron és az iskola termeiben 9 órakor kezdődtek a gyerekeket megmozgató tevékenységek: kerekítő, virtusjáték, arcfestés, gyöngyfűzés, nemezelés, agyagozás mellett a vállalkozó kedvűek íjászkodhattak is.
A főzőversenyen a tanulók, szülők és pedagógusok nagy lelkesedésével készültek a finomabbnál finomabb ételek.
14 órakor – a termények megáldása, galambröptetés után- a kisbíró szellemes évértékelő rigmusaival elindult a felvonulás. Rengetegen voltak kíváncsiak a nemes lovakra, a változatosan díszített kocsikra, a színes kerékpárokon tekerőkre, hallgatták a gyerekek szüreti dalait, csujjogatásait.
Az őszi termésekkel feldíszített sátor színpadán fellépők sora szórakoztatta az érdeklődő közönséget. Aerobikosok, zumbások, táncosok, fúvósok, zenészek, énekesek biztosították a sokszínűséget magas színvonalú előadásaikkal. Tömegek várták és nézték kíváncsian Vikidál Gyula, majd az őt követő rockzenekarok műsorát. A gyakran felhangzó vastaps, a táncra perdülő nézők igazolták a jó hangulatot.
20 órakor – a pompás tűzijáték után – megkezdődött a hajnalig tartó szüreti bál.
A nap folyamán több ezer gyermek és felnőtt játszott, nézelődött, a szervezett programok keretei családi együttlétté alakultak.
Nagyon sok intézmény, szülő, iskolai dolgozó munkálkodott a nap sikeréért.
Komoly összefogás hozhatott létre ilyen sikeres rendezvényt.
Minden segítséget hálásan köszönünk.
Tálcán kínált egészség – megújult a közétkeztetés
Őszi Fesztivál 2015
24. Újdombóvári Őszi Fesztivál
A Dombóvári József Attila Általános Iskola 2015. október 2-3-án rendezi meg a 24. Újdombóvári Őszi Fesztivált.
Kérjük, jelentkezzenek kézművesek, népi iparművészek az iskola udvarán megrendezésre kerülő kézműves játszóház és vásár színesítésére. Ők mentesülnek a helypénz fizetése alól.
Egyéb árusokat és mutatványosokat a Petőfi tér kijelölt területeire és az iskola udvarára várunk.(helypénz az árusítóhely nagyságának függvényében)
A programok zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, hogy jelentkezésüket 2015. szeptember 25-ig személyesen az iskola titkárságán, vagy telefonon, vagy e-mailben tegyék meg!
Árusítási engedélyt kizárólag az előzőleg regisztrált és a helypénzt előre kifizető vállalkozók kaphatnak.
Október 3-án a helyszínen jelentkezést már nem fogadunk el!
Szeretnénk, ha az előző évekhez hasonlóan, idén is látványos szüreti felvonulással örvendeztethetnénk meg a látogatókat.
Aki teheti szép lovakkal, fogatokkal vegyen részt a programon!
Várjuk civil csoportok, társaságok jelentkezését a szüreti gyalogos felvonulás hangulatosabbá tételéhez.
Várjuk támogatók jelentkezését is. Felajánlásukért reklámjukat, logójukat kérésükre a fesztivál területén elhelyezzük.
Elérhetőségeink:
Kovács Sándorné
programszervező
06-74/466-047/25 mellék
06-20/320-77-67
kovacssandorne@jozsefa-dombovar.hu
Menyhártné Sipos Katalin iskolatitkár
06-74/466-047/26 mellék
06-30/513-13-60
siposkata@jozsefa-dombovar.hu
7200 Dombóvár, Fő utca 42-44.
NÉMET NYELVI TÁBOR A GUNARAS CAMPINGBEN
2015. július 13-19. között német tábort szervezett a Dombóvári József Attila Általános Iskola. A németországi Bad Mergentheimben egy reáliskolával partnerséget ápoló intézmény tanulói együtt táboroztak az újdombóvári diákokkal. A Kopernikus Realschule 48 tanulója és 3 kísérő vendégeskedett városunkban.
A 23 magyar tanuló intenzíven gyakorolhatta, fejleszthette német nyelvtudását a közös programok során: vidám vetélkedő, felfedező túra Gunarasban, bátorságpróba, sport és fürdés.
A szombatot és a vasárnapot a vendégek dombóvári családoknál töltötték. Új barátságok születtek, sok vidám pillanat és nevetés jellemezte ezt a hetet.
Ezúton is köszönjük a szülők segítségét, amellyel folyamatosan támogatták a tábort. Köszönet illeti továbbá a Nemzetiségi Német Önkormányzat Dombóvári Szervezetét, Glaub Róbertet, Tigelmann Pétert a szállás, az étkezés terén valamint a programok lebonyolításában nyújtott napi segítő munkájáért.
Újabb pályázati siker
A Dombóvári József Attila Általános Iskola 1 620 000 forintot nyert az EMMI által meghirdetett NTP-TM-14 – „Az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai, kollégiumi, valamint a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó műhelyek támogatására” című pályázaton.
A pályázati kiírás célja:
A kiválóan működő általános és középiskolai, szakiskolai és kollégiumi, valamint kulturális intézményi tehetségsegítő műhelyek támogatása.
A József Attila Általános Iskola „Fény és művészet” címmel nyújtotta be pályázatát az 5. évfolyamos tehetségek fejlesztése érdekében.
A Fény és művészet program elsődleges célja az, hogy a különböző művészeti ágakban tehetséges gyermekek a tanórákon, szakkörökön kívül is bővíthessék tudásukat, valamint a meglévő képességeiket fejleszthessék.
Mindehhez térbeli-vizuális, zenei és intraperszonális foglalkozásokon vezet el az út.
Szeretnénk felhívni a diákok figyelmét arra, hogy a fény (2015 – A Fény éve) milyen fontos szerepet játszik mindannyiunk életében. Nem csak a mindennapokban, hanem a művészetekben is fontos szerepet játszik!
Szeretnénk elérni, hogy a tanulók továbbra is részt vegyenek az iskola aktív zenei és képzőművészeti életében, ezzel is életben tartva a meglévő hagyományokat. Motiválni kívánjuk Őket a későbbi népzenei, illetve komolyzenei versenyeken való részvételre, valamint a programon belül kialakult Kis-zenekart egy későbbi szakkörön belül további munkára, zenélésre ösztönöznénk.
A megvalósítandó programok:
- zeneterápiás foglalkozások fényterápiával egybekötve
- koncert látogatása, ahol fénnyel kapcsolatos zenemű kerül bemutatásra, Händel: Tűzijáték szvit
- fény és képzőművészet
- témanap, valamint kiállítás megrendezése „Lobog a tábortűz…” alcímmel
- fénnyel kapcsolatos zeneművek meghallgatása az ősitől, a klasszikusokon át a modernig
A pályázat írásában és megvalósításában részt vevő pedagógusok: Bakonyváriné Szabó Brigitta, Deli Orsolya, Erdeiné Hasulyó Laura, Komprádtné Vértes Viktória, Kovács Adrienn, Nagy Marianna, Kovácsné Lébényi Klára.
Angol teadélután a dombóvári József Attila Általános Iskolában
December 17-én iskolánk 4. évfolyamos tanulói 33 fővel, a karácsony tiszteletére angol teadélutánon vehettek részt.
Ez alkalommal megismerkedhettek a brit karácsonyi szokásokkal játékos formában. A megfáradt kisdiákok stílusosan angol tejes teával frissítették magukat, amely mellől nem maradhatott el a teasütemény sem.
A jó hangulatú foglalkozás Ambrus Bernadett, Gyenei Zsuzsanna, Tonácsné Kiss Erzsébet és Harta Bernadett munkáját dicséri.
A 2014. évben meghirdetett Caritasz-gyűjtésre a következő adományok érkeztek
A lista megtekintéséhez kattintson IDE.
Minősített referenciaintézmények műhelymunka-sorozat
A Minősített referenciaintézmények műhelymunka-sorozat részeként az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. gyakorlatorientált referenciaintézményi műhelymunkát szervezett 2014. november 17-én iskolánkban. Témája: a kompetencia alapú oktatás elterjesztése volt. A programra meghívtuk a város és városkörnyék általános iskoláinak pedagógusait. Bemutattuk jó gyakorlatainkat, és megismerkedtünk a hálózati tevékenységben rejlő lehetőségekkel. Ezután bemutató órákkal színesítettük a szakmai rendezvényt. Nagy Marianna és Porgányi Zoltánné bemutatta a GeoGebra matematikai szoftver használatának lehetőségeit kompetencia alapú matematika órán. Juhász Gábor a szövegfeldolgozás, Pallosné Horváth Virág pedig az anyanyelvi órák kompetencia alapú lehetőségeivel ismertette meg az érdeklődőket. A rendezvényt közel 80 pedagógus tisztelte meg jelenlétével. A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait biztosítani képes iskolákra. Az intézményi „jó gyakorlatok” és módszerek változatos kínálati rendszerének megismerése segítséget nyújt ahhoz, hogy a részt vevő intézmények megfelelően felkészülhessenek az új tartalmak átadására, fogadására, beépítésére.
Remélem, mindenki értékes tapasztalatokat és munkájában jól használható ötleteket szerzett iskolánkban.
Magyarné Lehóczki Éva